 |
| |
 |
| |
|
Korunk
dinamikusan fejlődő lakáskultúrájában újra nagyobb
igény mutatkozik a különleges és egyedi hangulatokat
megjelenítő üvegalkotások iránt. Egyre többen
ismerik fel a díszműüvegezésben rejlő változatos
lehetőségeket, melyek túlmutatnak már az egyszerűbb
dekorációs belsőépítészeti megoldásokon.
Önálló művészeti alkotásokként is méltó helyet
foglalhatnak el otthonunkban és életterünkben.
Gyakorlatilag nincs két teljesen azonos díszüveg.
Minden alkotás külön egyéniséget tükröz, magán
kell hordoznia készítőjének keze nyomát és megrendelőjének
igényességét egyaránt. |
|
Az
ólomüveg az európai civilizáció luxusterméke,
mely évszázadok óta ejti ámulatba a szépség iránt
fogékony embereket. Kezdetben csak templomokban
használták a festett motívumokkal díszített ólomkeretbe
foglalt üvegeket, melyek túlnyomó részben vallási
témákat szimbolizáltak. |
A
XIX. századtól kezdve több, igen nagy tehetségű
művész alkotásait is megtalálhatjuk világszerte
és Magyarországon is. A szecesszió és a historizmus
is nagy lökést adott a mestereknek.
1900-ban
Róth Miksa a Párizsi Világkiállításon üvegmozaik-kompozíciójáért
ezüstérmet kapott. Az új üvegfajták, eljárások
megjelenésével még érdekesebb, szebb lett ez
a műfaj. Sorban nyíltak meg az üvegfestő műhelyek
és születtek a szebbnél szebb alkotások. (Walter
Gidáé, Palka Józsefé, Róth Manóé, Tatár Miksáé).
|
 |
A
világháborúk után hanyatlásnak indult Magyarországon
a színesüveg készítés. Építészeti üvegként már
csak színtelen üvegeket használtak és nagyon
kevés díszműüveget készítettek.
Napjainkban
újra reneszánszát éli a díszműüvegezés és ismét
egyre szélesebb körben válik elérhetővé, bár
igazából még mindig nem nyert teljes elismertséget.
A ma mesteremberei bátran támaszkodhatnak az
előző korok évszázados hagyományaira és gazdag
formavilágára. A mai modernebb technológiáknak
köszönhetően egyre tágabb lehetőségek állnak
rendelkezésünkre, hogy mind a megrendelők, mind
a magunk örömére hozhassunk létre igazi ízlést
és egyben komoly anyagi értékeket, képviselő
alkotásokat. Ezekből ismertetünk néhányat.
|
Antik
üveg vagy régiesen ódon üveg
(Antikglas, antique glass) |
A
középkori üvegek utánzásaként készülnek kézi
fúvásos módszerrel. A még folyékony üveget fúvócsővel
henger alakúra formázzák, majd szétrepesztik,
visszamelegítéskor síkfelületűvé vasalják. Ekkor
kb. 3 mm vastag, egyenetlen felületű.
Színezésük
még az olvadék anyagban történik, ezért fantasztikus
tónusdifferenciák alakulnak ki, ami üvegfestésnél
az árnyalatok miatt jó. Különlegessége a különféle
hólyagnagyság, huzalok, zárványok, ami minden
másfajta üvegtől megkülönbözteti.
Egyik változata a kétrétegű, rátétes (Überfang
vagy flashed) antik üveg, amely egy színtelem
vagy színes vastagabb rétegből és egy más színű
vékonyabb rétegből áll. Ezek színárnyalatai
csiszolással emelhetők ki. Felhasználási területek:
ablakok, üvegképek, rusztikus lámpaernyők, üvegkompozíciók.
Gyártó:
LAMBERTS, ST. JUST, POLISHANTIQUE
|
Gépi
húzott antik üvegek
(MINA, Antik 75 Glass stb.) |
Gyártása függőleges
húzógépeken történik, automata gépsoron, az
eredeti antik üveget utánozzák, hiányoznak azonban
a hólyagok és a huzalok utánzata szabályos.
Színek tekintetében ugyanazt lehet elmondani,
mint a hengerelt üvegeknél, üvegvastagsága viszont
vékonyabb, 1-2-3 mm. Művészeti vonatkozásban
jobban megközelítik az eredeti antik üvegeket,
ezért felhasználási területük is szélesebb,
elsősorban az eredeti antik üveggel kombinálják
Ide sorolható még az un. rátétes tejüveg, másként
gépi überfang, amely gépi úton húzással előállított
sima felületű opál síküveg, mely két rétegből
áll -egy színtelenből és egy opál rétegből.
Felhasználási terület: belső térelválasztók,
világítótest
Gyártó:
DESAG, ST. JUST.
|
| Hengerelt,
automata gépen gyártott üvegek (Walzglas,
Ornamentglas, rolled glass) |
Az
így gyártott üvegek lehetnek nyersüvegek, mintázat
nélküli vagy ornament üvegek. Ezek közül néhányat
-melyek az antik hatást próbálják utánozni -"antik"
jelzővel látnak el a gyártók, ami félrevezető
lehet, hiszen ez nem azonos az igazi antik üveggel.
Ezen üvegféleségeket fel lehet használni háttereknek,
aminek következtében az így elkészült ablak,
ajtó panel elemek önköltsége csökkenthető lesz,
ez viszont együtt jár azzal, hogy mind művészileg,
mind anyagilag alacsonyabb értékű lesz. Színválaszték:
gyártónként 6 -8 féle, általában sárga, sárgásbarna
vagy borostyán, zöld, kék, szürke, bronz, violett,
piros és ezek árnyalatai. Felhasználási területek:
építészet, belső építészet, balkonok, loggiák,
lépcsőházak, belső térelválasztók, ajtók.
Gyártó:
OWENS BROOKWAY, OROSHÁZI ÜVEGGYÁR, MISKOLCI
ÜVEGGYÁR RT., ST.
GOBAIN GYÁRAK, GLAVERBEL,
PILKONGTON GYÁRAK, SPEKTRUM.
|
 |
A
Számos üveggyár alkalmazza, mint kiegészítő
technológiát, mind az opaleszcens, mind a katedrál
üvegeknél. Lényegében az üveg felületére - még
forró állapotban - fémoxid réteget visznek fel.
Ez a réteg az üvegben ellenfényben vagy ráeső
fényben gyöngyházszerű csillogást ad. Áteső
fényben ez a hatás nem mutatkozik. Ezért nem
átvilágított tárgyaknál alkalmazzák, mint pl.
tükröknél, képeknél, képkereteknél, asztallapoknál,
óra számlapoknál, díszdobozoknál. A gyártók
az alaptermék tulajdonságaitól függően a termékre
10 - 20% felárat számítanak fel..
|
|
|
|
 |
A
jégvirágos üveg leginkább háttér és kitöltő
célokra használatos. Gyártásakor a homok fúvott
felületű üvegtáblára folyékony, meleg enyvoldatot
öntenek. Az enyvréteg a száradás után összehúzódva
az üveg felületéből rétegeket szakít ki. Így
kialakul egy jégvirágszerű felületű struktúra.
A felsoroltakon kívül léteznek még más felületkezelt
üvegek is, melyeket csak ritkán használnak a
díszmű üvegezésben, mint pl. a homok fúvott
és sav maratott üvegek.
|
Katedrál
üvegek
(Katedral, Tischkatedral,
Cathedral) |
Nem
azonos a köztudatban ezen a néven ismert gépi
előállítású termékkel. Az eredeti öntéssel,
kézi hengereléssel készül, gyakran az antik
üveg olvadékából, ezért egyik oldala sima, a
másik különféle struktúrájú, pl. rusztikus,
gránit, zsinórmintás stb.
Egyes termékek antik hatást adó buborékokat
is tartalmaznak. Az apróstrukturált felületének
motívumai nem ismétlődnek szabályosan. Jól kombinálhatóak
opaleszcens üvegekkel. Értékük, áruk magas.
Felhasználási területek: ajtók, térelválasztók,
ablakok. Mivel a fény ezen a transzparens üvegen
csak áttetszik, a motívum és képstruktúra hangsúlyozottabb,
ezért alkalmas modern tervezésű világítótestek
készítésére.
Gyártó:
KOKOMO,
BULLSEYE,
LAMBERTS.
|
Koloreszcens
üvegek
(Colorescent, streakies) |
Enyhén
vagy erősen transzparens színtelen üveg, melynek
előállításakor a hengerelést megelőzően az alapolvadékhoz
különböző színkombinációjú üvegolvadékot adagolnak,
így alakul ki jellemző színes, márványos hatása,
melyben nincs opálalkotó. Kézi fúvással és hengereléssel
állítják elő. Sokféle színben és színkombinációban
kapható. Értékük, áruk igen magas. Felhasználási
területek: lámpa, világítótestek, válaszfalak,
lépcsőházak, művészeti üvegezések, üvegfestés,
asztallapok, tükörkeretek, szekrényajtók stb.
Gyártó:
KOKOMO,
DESAG, LAMBERTS,
CHICAGO
ART GLASS.
|
Opaleszcens
üvegek
(Opalescentglas) |
Különlegessége:
alig átlátszó, de mégis fényáteresztő, nemcsak
ránézésre, hanem rálátásra is hatásos. Kézi
megmunkálással, öntéssel és hengereléssel készül.
Az alapszín mindig opál, fehér vagy rózsaszínű,
megjelenésében lehet szép márványos struktúrájú,
kifutó vagy egymásba futó színmezős, számtalan
közbenső színtónusú vagy csíkformájú színképet
adó.
Lehetetlen ebből az üvegből egyenletes színhatást
előállítani, ugyanazt a színmezőt reprodukálni,
csak a jellege ismételhető. Felhasználási területek:
lámpa, ernyőkészítés. Az opaleszcens üveg megvilágításánál
az opál üvegszínezés dominál. Az égő fényét
az üveg befogja, és az üveg világít. Ezért az
un. Hideg színeket - kék, zöld - is jól fel
lehet használni, mivel az opálos csillogás mindig
meleg fényt ad. Ügyelni kell tervezéskor a komplementer
színek egymásra hatására, a színharmóniára.
Magas az esztétikai és
anyagi értéke
Gyártó:
KOKOMO,
BULLSEYE,
DESAG, UROBOROS,
CHICAGO
ART, SPECTRUM.
|
Üvegtükrök
(Glasspiegel, mirror) |
A
tükörgyártás automata gépsorokon történik, a
megtisztított és megfelelően előkészített üveget
a soron vékony fémréteggel látják el, ami lehet
ezüst vagy réz. Ez általában a fémek sóoldatából
előállított redukcióval történik, aminek következtében
az üveglap felületére kicsapódik a fém, majd
ezt megfelelő védőréteggel borítják, ami megakadályozza
a fém tükörréteg sérülését, oxidálódását.
|
|
 |
Az
opaleszcens és katedrál üvegek mellett kerülnek alkalmazásra
az üvegkövek, melyek elnevezése a drága és féldrágakövekre
vezethető vissza. Az üvegkövek, mint fénylő gyöngyszemek
különösen szép bájt kölcsönöznek az alkotásoknak.
Megmunkálásuk kézi és félautomatikus módszerrel történik.
Megtalálhatók különféle formákban és színekben, kezdve
a félgömb alaktól az oválison át a csiszolt és polírozott
négyszögletesig, az átlátszótól a színes opak változatig.
A lámpaernyőkben és gyakran az üvegképekben is alkalmazzák
őket, mint csillogó, fénylő pontokat.
|
|
|